Nagyon érdekes megfigyelni az unokaöcséimnél, hogy mennyivel máshogy tanulnak, mint mi annak idején. Alapból a tanórák is teljesen más ritmust és fókuszt igényelnek, hiszen a koncentrációt jelentősen rombolják a mai rövid tartalmak. A pedagógusok pedig igyekeznek haladni a korral, és próbálják lekötni a társaságot. Az mindenképpen becsülendő, hogy apróságokkal, kreatív és vicces feladatokkal próbálják a tantárgyakat teletűzdelni, de mégsem feledik azt sem, hogy át kell adni a kívánt tudásanyagot. Annak idején én is gondolkoztam rajta, hogy érdekelne a tanítás, de összességében az iskola ritmusa nem nekem való, így letettem róla. Az unokaöcséim egyébként bámulatosan használják a digitális eszközöket. Ezzel gondolom, senkinek nem mondok újat, de szeretném kiemelni, hogy úgy teszik mindezt, hogy elég szigorú rendszer van náluk otthon, és elsősorban a szüleik mutatnak nekik példát. Szerintem ez az egészben a legnehezebb: szülőként következetesnek lenni. A gyerek aztán úgyis azt tükrözi vissza az iskolában, amit otthonról hoz. Nem tudom, hogy fogok viszonyulni ehhez, ha majd én is szülő leszek, egyelőre azonban elismerően adózok tesómék és az általam ismert pedagógusok előtt.
Felcseperedve én gyakran kifogásoltam, hogy kevés gyakorlatias dolgot sajátítunk el az iskolában. Például az is felmerült bennem, hogy milyen jó lenne, ha a pályázatírás rejtelmeibe is nagyobb betekintést nyernénk. Ezen ismereteket azonban viszonylag könnyű pótolni, ha ismerjük a palyazatifejlesztes.eu oldalt és a Pályázati Fejlesztés (palyazatifejlesztes.eu) szakértő csapatát. Nem is gondoltam volna annak idején, hogy ennyire le fog kötni ez a téma, de amióta ismerősöktől tudomást szereztem erről a weboldalról, azóta rendszeresen visszatérek rá. Egyelőre még csak álmodozás céljából, de ki tudja, mit hoz a jövő. Nektek is csak ajánlani tudom, hogy ha akár csak egy kicsit is érdekel benneteket a pályázatírás világa, mert itt kifejezetten sok hasznos információra lehet bukkanni. A weboldal használata nagyon könnyű, akkor is ki tudunk rajta igazodni, ha újoncok vagyunk ebben a témakörben. És persze akkor is, ha nem az alfa generáció tagjai vagyunk, csak hogy visszautaljak a korábbi témánkra. Nagy dolog, ha a pályázatok kapcsán is tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel, akár a magánszemélyeknek szóló ajánlatokról, akár a cégeknek meghirdetett opciókról van szó. Ez a cég ráadásul kifejezetten profinak számít a pályázatok kísérésének folyamatában, és a sikeresen beadott pályázataik aránya is sok jóval kecsegtet. Amit nagyon szimpatikusnak tartok a hozzáállásukban, hogy nem csupán a konkrét pályázatban tudnak segíteni, hanem a teljes folyamatban vesznek részt partnerként. Ebbe beletartozhat sok olyan ügyintézés is, amivel bizonyára nagy terhet tudnak levenni az emberek válláról. Ez egy cég esetében hatványozottan fontos lehet, ugyanis így nem áll meg az élet, és ugyanúgy lehet a konkrét feladatokra koncentrálni, miközben a pályázat is halad a maga útján. Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert azóta nagyon érdekel, hogy miket lehetne megpályázni. Ha a jövőben belevágok egy ilyen folyamatba, biztos, hogy őket fogom megkeresni először, hogy ajánlatot kérjek. Addig is rendszeresen olvasom a honlapot, mert még sokadik látogatásra is mindig találok rajta valami új, hasznos információt.
Ha szétnézel a palyazatifejlesztes.eu-n, biztos vagyok abban, hogy benned is felmerül majd: ez az egész pályázási dolog mégsem kell, hogy feltétlenül bonyolult legyen, mint ahogy azt talán korábban sokan gondoltuk. Elég egy megbízható csapatot felkérni arra, hogy támogassanak minket a céljaink eléréséig. A Pályázati Fejlesztés az olvasottak alapján mondhatni, verhetetlen a pályázatírás terén, így magánszemélyként és cégként is rájuk bízhatjuk magunkat.

